Mit ígérnek?

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
Hiba
  • XML Parsing Error at 1:88. Error 9: Invalid character
Mit ígérnek?
E-mail Nyomtatás PDF

Az Együtt-PM programja a legszínvonalasabb, a Fidesz nem értékelhet? – elkészült a Mit ígérnek? értékelése

A Fidesz-KDNP nem tett közzé választási programot, az MSZP programja 2,1 ponttal majdnem bukásra áll, a Jobbiké sem sokkal jobb (2,2 pont), az LMP programja gyenge közepest (2,5), a DK hármas alát (2,9), míg az Együtt-PM négyes alát kapott. Mit jelent mindez a választó számára? Mint már többször leírtuk, a pontszámok semmiképp sem jelentenek javasolt rangsort, hiszen az egyes pártok különböz? ideológiák, különböz? célok köré írtak (vagy nem írtak) programot.

Részletek:    közlemény | értékelés pártonként

 

Módosítás dátuma: 2014. március 29. szombat, 22:32
 
E-mail Nyomtatás PDF

Egy párt programja hiányzik

Két párt (Jobbik, Együtt-PM) írásban meger?sítette, három másik (MSZP, LMP, DK) pedig hallgatásával hagyta jóvá, hogy a különböz? nyilvános pártdokumentumok közül melyik tekinthet? választási programnak.  A Fidesz-KDNP-nek nincs olyan hivatalos irománya, amelyb?l kiderül, hogy milyen intézkedésekre készülnek gy?zelem esetén.

 

Lezárult a második szakasza annak a munkának, amelyhez 2010 után idén is nekilátott a Mitígérnek.hu csapata. A civil közgazdászokból és jogászokból álló társaság ezúttal is azt a célt t?zte ki maga elé, hogy egységes módszertan alapján értékelje a Parlamentbe készül? pártok választási programjának megalapozottságát, hitelességét illetve, hogy az ígéretek érintik-e a legfontosabb közéleti témákat. Ennek els? lépéseként felkérték a véleményformáló értelmiség jeles képvisel?it, hogy válasszák ki azokat a területeket, amelyeknek mindenképpen szerepelniük kell egy választási programban.  A válaszadók szerint az alkotmányos rend, illetve a független hatalmi ágak meger?sítése, a jogszolgáltatás és a jogbiztonság javítása, valamint a közoktatás színvonalának emelése a három legfontosabb téma.

 

A következ? lépésben minden, jelenleg parlamenti képviselettel rendelkez? párt esetében a nyilvánosan elérhet? dokumentumok közül kiválasztottuk azt, amelyikr?l feltételeztük, hogy az a párt hivatalos választási programja, majd elektronikus levélben kértük ennek meger?sítését a pártok sajtóosztályától, képvisel?jét?l. Mivel a Fidesz-KDNP esetében nem találtunk ilyen dokumentumot, ?ket arra kértük, hogy küldjék el a hivatalos programot. A kiküldött hat levélb?l kett?re érkezett válasz. A Jobbik és az Együtt-PM meger?sítette, hogy valóban azt a dokumentumot szánják értékelésre, amelyiket a Mitígérnek.hu csapata megjelölt. Bár nem válaszoltak a levélre, hallgatásukkal ugyanezt er?sítették meg az MSZP, az LMP és a DK képvisel?i is.  A Fidesz-KDNP-t?l nem érkezett válasz, ?k ezért választási program hiányában egyel?re kimaradnak az értékelésb?l.

 

Most következik a programok vizsgálata egységes módszertan alapján. Civil szakért?ink értékelik a dokumentumok egészét, valamint a kiemelten fontosnak ítélt nyolc területet külön-külön is.  Az osztályzatok mellett szöveges értékelést is tartalmazó eredményeket várhatóan március utolsó hetében hozzuk nyilvánosságra.

 

2014. március 14.

Mitígérnek.hu csapata

 

PÁRTOK

VÁLASZTÁSI PROGRAMOK

FIDESZ-KDNP

 

MSZP

http://mszp.hu/sites/default/files/ajanlat_magyarorszagnak_kongresszus20131019_0.pdf

JOBBIK

http://jobbik.hu/hireink/kimondjuk-megoldjuk-valasztasi-program-2014

EGYÜTT-PM

http://program2014.egyutt2014.hu/

LMP

http://lehetmas.hu/wp-content/uploads/2014/02/AZ-LMP-V%C3%81LASZT%C3%81SI-PROGRAMJA-2014-teljes1.pdf

DK

http://dkp.hu/documents/10327/411194/DK+program

Módosítás dátuma: 2014. március 29. szombat, 15:10
 
E-mail Nyomtatás PDF

Mir?l kellene szólnia a 2014-es választási kampánynak?

Részletek:  mi a fontos? |   módszertan |   közlemény

Ha hasznosnak tartja ezt a kezdeményezést, kérjük támogassa munkánkat!

 

F?menü

RSS

Mit igérnek?
Mit igérnek?